A meglepő fordulat egy egyszerű ács életében

Tudom, elég furcsa, de sohasem voltam a technológia híve. Míg mások telefont nyomkodtak, érintő-képernyőkről, operációs rendszerekről és hd-ről, meg colokról beszélgettek, nekem megfelelt az éppen legalapvetőbb mobil, amin csak telefonálni lehetett, és ha hírekre vágytam, inkább újságot olvastam. Tudom, elég vaskalaposnak és maradinak tűnhetek egy olyan világban, ahol már minden ember ketyerékkel tájékozódik az utakon is, de a helyzet az, hogy nagyon nehezen változtatok a berögzült szokásaimon. Szórakozásképpen inkább a barátaimmal találkoztam, vagy könyveket olvastam, kirándultam, és nem is hiányzott nekem az a sok kis kütyü, ami előtt az emberek az idejüket töltik – még a tévé sem. Moziba jártam egyszer-kétszer, de nem kötött le, mert mindig inkább a könyvekre voksoltam. Hát, ilyen vagyok én.

A munkám sem követel meg ilyen kütyü-tudást, egyszerű ács vagyok, nekem csak a fához, a szögekhez, a centihez, a kalapácshoz kell értenem, máshoz annyira nem. Így életem a boldog és kütyü-tudatlan életemet, mikor is egyszer hívott a nővérem, hogy sos, nagy baj van, segítenem kellene neki, ugyanis bedöglött a számítógépe, miközben éppen egy rendelés közepén volt, és bébitaxit rendelt az egyik barátjának, és jaj, mi lesz most. Én több dolgot sem értettem. Mi az a bébitaxi, és miért engem kér meg, hogy segítsek egy olyan problémán, amihez annyira értek, mint egy búvár a csillagokhoz? Mondjuk a nővéremnek mindig tudtam segíteni, és ha nem is érettem a dologhoz, akkor is megpróbáltam, mert már csak mi maradtunk egymásnak, de most erőteljesen vakartam a fejem a „mitévőlegyek” érzéstől, miközben hallottam az ideges hadarását.

Talán olyan szánni való látvány lehettem, hogy a kollégám megsajnált, és megkérdezte, mi a probléma. Próbáltam neki felvázolni, hogy a nővérem számítógépével van a gond, internetes vásárlás, vagy ilyesmi… mire ő csak elnézően mosolygott, és sarkon fordult, hogy elhozza az irodai laptopot a műhelyembe. Elég fura látvány volt, de csak néztem, mit csinál, és közben tájékoztattam a nővéremet a fejleményekről, akin úgy tűnt kezd megnyugodni. A kollégám közben elkérte a telefont, kihangosította, és bemutatkozott neki.

– Üdvözlöm, Horváth Gábor vagyok, a testvére kollégája – mondta kedvesen. – Segíthetek valamiben?

– Igen, köszönöm! – hálálkodott a nővérem, Edit. – Sajnos, mindig elfelejtem, hogy az öcsém nem használja a modern technikát, de jelenleg nem tudtam kihez fordulni…

– Semmi baj – vágott közbe Gábor, és megnyitott valamit. – Kérhetem a weboldal címét, ahonnan vásárolni szeretne?

www.ajandek-varazslo.hu – felelte Edit készségesen. – Egy bébitaxit szeretnék rendelni a barátaim gyerekének születésnapjára, de teljesen kiment a fejemből, és tudom, hogy innen megérkezik majd időre, máskor is siettek a rendelésemmel.

Gábor közben beírta a „bébitaxi” szót, és igencsak leesett az álla a rengeteg találattól.

– Tudna kicsit pontosítani? – kérdezte, miután görgetett pár oldalnyit.

– Smoby Maestro Balade bébitaxi – mondta Edit, mire egymásra pislogtunk Gáborral, és Edit kedvesen betűzni kezdte a termék nevét – S… m…

További negyed óra után már meg is volt a keresett játék, Gábor pedig megrendelte, biztosítva, hogy itt, a műhelyben megtalálja majd, és én is megígértem neki, hogy azonnal szólok, ahogyan megérkezik a csomag.

Persze időközben – ezt mondjuk se Editnek, se Gábornak nem mondtam el – érdekesnek találtam az egész rendelősdit, és az internet is kissé felpiszkálta a fantáziámat, miután Gábor elmondta, mennyi jó dologra lehet használni. Még pénzt keresni is lehet rajta, döbbenet! Érdekes egy nap volt ez, mert nem csak azt tudtam meg, mi az a bébitaxi, és mire való, hanem kaptam egy kicsi ízelítőt is abból a világból, ami eddig teljesen idegen volt számomra, bár bevallom, elég érdekes is egyben.