A reklámok ereje

Legutóbb, amikor a barátaimmal mozimaratont tartottunk, Milán azt mondta, hozni fog sörcsapot, mert képtelen ezeket az érdektelen művészfilmeket kevésbé módosult tudatállapotban végignézni. Néhány haverját is elhívta, akiket csak látásból ismertünk a lányokkal, mert tini korunkban gyakran üldögéltünk a városközpontban, és sok idegen arcot megjegyez tudat alatt az ember.

Milán tehát elhozta otthonról a sörcsapot, és míg a srácokkal igyekeztek összeszerelni, mi a rettenetes kovászos uborka reklámról folytattunk megrázó beszélgetést.

A filmeket nem véletlenül készítik egy, max két órásra, az emberi figyelem véges, de azért egy film nem is egy tízperces epizódnyi, ahogyan a reklámokkal csúnyán földarabolják őket – szóval felháborító! Milánék már majdnem végeztek a férfierőt igénylő munkával, amikor Annát fölhívták a szülei, hogy a macskának eltört a lába, mert ön- és közveszélyes mutatványokat kísérelt meg a háztetőről. Aztán Ineznek is csörgött a telefonja: néhány egyetemi ügyet kellett elintéznie sürgősen, aztán már a húga is inkább hazament vele, mert nem volt buszbérlete szegénynek.

Így hirtelen egyedül maradtam a srácokkal, akik persze, mivel kisebbségben voltam, leszavazták a választott filmet meg a kivetítő vásznat is.

Andris laptopjáról választottak egy béna akciófilmet. Hős férfiak, kegyetlen gonoszok, amikor kiválasztották, úgy éreztem, nagyon nehéz feladat lesz figyelnem majd, minden idegszálat megfeszítő.

Azonban probléma adódott: a sörcsaphoz kellett volna Co2 palack, de Milánéknak éppen elfogyott az utolsó, és a srác ezt okosan figyelmen kívül hagyta.,, Inkább nem is mondtam rá semmit.

Volt nagy pánik, felfordulás, elégedetlenkedés, Ernő azt mondta, őt véletlenül pont ismertem, hagyjuk az egészet inkább a fenébe, ő most azonnal hazamegy, a nők amúgy is távoztak, így meg nem az igazi. Milán megoldáson törte a fejét, de a zúgolódó barátait is meg kellett nyugtatnia sürgősen.

Én közben írtam egy smst Annának, megvan-e még a macska, sikerült-e begipszelni, hogy viselte a tragédiát; ennyi stresszt egy napra!

Milán már ott tartott egy óra szenvedés után, hogy oké, leugrik a boltba, kinek mit hozhat, ő fizeti, ezt elrontotta, beismeri, sajnálja. Nincs mit tenni.

Aztán nem várt csoda történt. Egy felugró ablakban egy reklám jelent meg. Gázcsere gyorsan, kedvező áron. Co2 palack, éppen amire szükségünk volt! Lenyűgözötten dőltem hátra a székben, de azért elmerengtem azon, szóljak-e egyáltalán a srácoknak.

Aztán végül rávettem magam, hátha a kisebbség ereje valahogy mégis meghatja őket, (ahogy engem is meghatott az, hogy egy ilyen reklám végre hasznosnak bizonyult), szóltam, hogy találtam egy céget, ahol ezeket a szén-dioxid palackokat árulják, több kiszerelés is van, a 27 litereset ajánlottam Milánéknak, ismerve az alkoholfogyasztási képességeit.

Erre ő gunyorosan azt mondta, egy reklám mentett meg minket, engem is, igen, mit csinálnék ma délután, unatkoznék, ha nem lennének itt a filmmel, szóval egy reklám mentett meg, amit annyira utálok, egy reklám érezte meg, hogy mire van szükségünk, Co2 palackra, „te azt sem tudod mi az”, mondta, inkább értékeljem át az életemet meg a művészfilmeket ennek függvényében, ne kötekedjek vele.

Fújtam rá egyet, legyen akkor ilyen undok.

A srácok az elkövetkezendő pár percben a házhozszállításon tanakodtak, aztán arra jutottak, az túl sok idő lenne, lehet megpróbálkoznak inkább leugrani a megadott címre kocsival.

A délután további része viszonylag sikeresen telt, minden probléma megoldódott, a sörcsap működésre készen fogadta a fiúk jókedvét, érkezett a hír, hogy Anna macskájának a lába megmarad, szóval mindenki megnyugodhatott, a Co2 palackért cserébe pedig Tarantino filmet néztünk.