Implantátumok a médiában

A multimédia egyre nagyobb tömegeket vonz. Maga a szó azt jelenti, hogy többféle információközlés történik egyszerre, vagyis a közönség szórakoztatása egyszerre történik képek, hangok, szövegek, videók, animációk segítségével. A mai világban ez leginkább a számítógépes médiatartalmakra igaz. Ráadásul az ilyen tartalmak nézettsége egyre nő. Gondoljunk csak bele, hány vloger jelent meg az elmúlt pár évben. Nem kevés. Ennek a trendnek azt egyik jellegzetessége, hogy a szereplő folyamatosan megmutatja magát a nyilvánosságnak. Sokan kifejezetten a külsejükkel akarnak nézőket bevonzani. Ennek az oka, hogy a sok minőségi tartalmat megosztó név mellett rengeteg plasztik cicával is találkozhatunk, akiknél egy-egy videó lényege nem a mondandón alapszik. Azt is elmondhatjuk, hogy az ilyen jellegű sztárok is elég sikeresek. A megjelenés tehát fontos, azonban ne higgyük, hogy ez csak azok esetében igaz, akik kizárólag a külsejükkel akarnak hatást kelteni.

Mivel a multimédiás eszközökön elérhető tartalmaknál szinte már elvárás, hogy legyen képi megjelenés, vagy videó is. Aki pedig szerepel, annak meg kell felelnie bizonyos elvárásoknak. Ezek pedig nem csak a tartalmat célozzák, hanem a külsőt is. Kifejezetten visszataszító lenne az a videós, akinek fekete, lukas fogai vannak, még akkor is, ha egyébként okosakat mond. Ezért aztán fontos, hogy egy közéleti személyiség adjon a külsejére. Az egyik legsarkalatosabb pont ilyen téren, a száj. Ez azért van, mert megfelelő ápolás nélkül, olyan károkat szenvedhet az egészségünk, amit később már nem fogunk tudni visszafordítani, és a kezelésük is iszonyatosan sokba fog kerülni.

Mi van olyankor, ha minden előírást betartunk, de egy baleset során mégis foghíjassá válunk? Ilyenkor válik elkerülhetetlenné az implantátum használata, de nem a fenékbe, vagy mellekbe, és még csak nem is az ajkakba kell helyezni a pótlékot. A hiányzó fog pótlására azonban tökéletes ez a módszer, bár kissé költséges. Aki viszont továbbra is szerepelni akar a nagyközönség előtt, az nem hagyhatja, hogy rések keletkezzenek makulátlan fogsorán. Egyébként a munkától eltérve a magánéletben is fontos, hogy minél előbb pótoljuk a kiesett fogat, ugyanis ellenkező esetben komoly problémákkal szembesülhetünk. A fogak ugyanis elkezdenek egymás felé dőlni, mivel a támasztékuk eltűnt. Így aztán még az sem lehet érv, hogy maga a luk nem látható helyen van. Az étkezési szokásain kényszerű megváltoztatásáról meg ne is beszéljünk.

Aki sűrűn szerepel videóban, annak jól kell kinéznie, és nem baj, ha ezért megtesz majdnem mindent, de ne feledjük, a természetes dolgok egészségesebbek, szebbek és jobbak, a műnél. Ezért vigyázzunk az egészségünkre, mert szervezetünkből nem kapunk másikat. Ez pedig foginkra különösen igaz.