Mannol motorolaj és csajos kirándulás

Hétvégén nem volt kocsim, mivel szerelőhöz kellett vinnem, hogy el lehessen végezni a kötelező olajcserét és általános átnézést. A szerelőm évek óta mindig mannol olajat használ, mert szerinte az a legjobb, én pedig rá bízom a döntést, mivel ő a szakember és nem én. Számomra csak az a fontos, hogy az autóm hibátlanul működjön és mindig elvigyen engem A-ból B-be, a rendszeres karbantartásnak köszönhetően pedig ezt meg is teszi.

Kivéve akkor, amikor éppen pont a szerelőnél van.

Persze a barátnőim is pont ezt a két napot nézték ki arra, hogy csajos hétvégét tartsunk, ezért én rájuk voltam utalva, hogy segítsenek az én szállításomban is.

Enikő barátnőm jött értem szombat délelőtt, aki a technikai újítások megszállottja. Ha megjelenik a piacon valami új, hiper szuper kütyü, száz százalék, hogy a következő találkozásnál már ott lesz Enci kezében, táskájában, vagy éppen a lakásán, csupán csak attól függ, hogy éppen miről van szó.

Mivel általában a saját autómmal közlekedek mindenhova, ezért furcsa volt az övébe ülni. Nem csak az volt hihetetlenül szokatlan, hogy nem én vezettem, vagyis rá kellett bíznom magam valaki másra, hanem az is, hogy a barátnőm kocsija úgy nézett ki belülről, mint valami űrhajó. Érintőképernyős kijelző, rengeteg műszer és még sorolhatnám, a nagy részéről el se tudtam képzelni, hogy mire való.

Újítások és kütyük ide vagy oda, Enci nagyon jól vezet, bár eléggé dinamikusan is, ezért hamar odaértünk abba a wellness szállodába, ahová a helyeket már korábban lefoglaltuk.

Hosszú évek óta szokásunkká vált az, hogy évente nagyjából kétszer, vagy háromszor eltöltsünk csak mi négyen, csajok, egy hétvégét egy hotelben, ahol masszázsra mehetünk, finom, színes koktélokat ihatunk és élvezhetjük a pezsgőfürdőt.

Ezeken a hétvégéken mindannyian otthon hagyjuk a párjainkat, akik ezért hálásak, mivel ilyenkor ők is nyugodtan kiereszthetik a gőz úgy, ahogy szeretnék és nem kell hallgatniuk a mi vihogásunkat és végtelennek tűnő beszámolóinkat az élet nagy dolgairól.

Bizony, ha mi négyen lányok összekerülünk, akkor bizony egy lélegzetvételnyi időre sem áll be csend köztünk. Mindannyian imádunk beszélni és az életünk történéseit az apró részletekig menően elmesélni egymásnak, így nem csoda, hogy néha több napra van szükségünk ahhoz, hogy mindent kibeszélhessünk.

Nem egyszer előfordult már az, hogy a SPA részlegben leszidtak minket, mondván, hogy ez a hely a csend és a nyugalom szigete, ahol el kéne lazulnunk és a gondolatainkba merülni, nem pedig hangosan röhögcsélni valamin.

Hiába, mi már csak ilyenek vagyunk.

Még középiskolás korunkban ismerkedtünk meg. Mindannyian más osztályba jártunk, de az ebédlőben egyszer pont egy asztalhoz ültünk le és egyet értettünk abban, hogy az aznapi zöldborsó főzelék nem sikerült a legjobban. Utána mindig köszöntünk egymásnak a folyosón, de nem is emlékszem már pontosan, hogy mikor jött el a pont, amikor úgy ténylegesen barátnőkké váltunk.

Azt hiszem a legközelebbi találkozáskor ezt a témát fel is fogom hozni, hátha valaki jobban emlékszik erre, mint én. Szerintem Viki biztos hosszan kifejti majd az egész folyamatot, annak ellenére, hogy több mint tíz éve történt, hiszen olyan az agya, mint a szivacs.

Két hét múlva ülünk majd újra össze, mert Petra áthívott magához minket egy kis kerti sütögetésre, de a lelkünkre kötötte, hogy most hozzuk magunkkal a fiúkat is, mert különben a férje idegbajt fog kapni egyedüli férfiként közöttünk.