Multimédiás kütyük webshopja

Régóta ábrándozom már arról, hogy ebben a mai, internet adta lehetőségekkel telezsúfolt világban elindítsak egy webáruházat. Hiszen ebben van a jövő. De amikor ténylegesen elhatároztam magam, hogy indítok egy multimédiás eszközöket és kütyüket árusító webshopot, és neki fogtam a megalkotásának, rájöttem hogy az informatikus fejemmel megálmodott dolgok mind hiábavalóak, ha nincs egy valós fizikai tér, amit raktárként tudok használni és ahol tárolni tudom a termékeimet. Merthogy minden webáruháznak van egy raktára, ahova berendel dolgokat, ahol tárolja a cuccait és ahonnan tovább adja a futároknak, akik kiviszik a megrendelőknek a megrendelt cuccokat. Végül is teljesen logikus, csak én annyira a webáruház programozására koncentráltam, hogy teljesen meglepődtem, amikor erre rájöttem. No de nem gond, összefogtam egy barátommal, aki elvállalta az egésznek a logisztikai részének szervezését és felügyeletét. Ő már egyszer dolgozott egy külföldi cég elosztóraktárában, ahonnan kellékeket küldtek ki a gyárakba és a kész terméket kapták vissza és küldték vissza a nyugati országba. Szóval volt némi tapasztalata, hogy hogy kell kinéznie egy raktárnak, úgyhogy azzal kezdte a dolgot, hogy Metalsistem polcrendszereket rendelt a RackingLog cégtől.

Mondtam már, hogy mennyire jó ötlet volt tőlem és mennyire hálás vagyok a barátomnak, hogy elvállalta ezt a feladatot. Sikerült szereznie egy üres raktárhelyiséget, amit kibéreltünk és amibe megrendeltük a polcrendszereket a RackingLogtól. Tudjátok, én eddig semmit nem tudtam ezekről a dolgokról, és nagyon meglepődtem hogy ennyire komplexek és ilyen sok lehetőség rejlik bennük, úgyhogy szeretném most röviden elmesélni nektek.

A legegyszerűbb polctípusuk és egyben a legnépszerűbb is, az a csavarmentes salgó polc, ami teljesen csavarmentes, horganyzott acélból készült és 33 milliméterenként lehet állítani a polcokat benne. Biztos vagyok benne, hogy ilyen polcot mindenki látott már, még az is, aki hirtelen azt hiszi, hogy nem. Ennek egy komplexebb változata a csavaros polcos állvány, melynek magassági két métertől egészen nyolc méterig terjedhet. Ez a polctípus alkalmas egyébként többszintes galériák kialakítására is. Ez a típus szintén horganyzott acélból készült. Aztán van egy nagyon speciális polcrendszer, a rozsdamentes fémpolc, vagy salgó polc. Ez a típus főként vegyi iparban, az élelmiszeri iparban és a gyógyszeriparban használatos, mivel a rozsdamentes acél teljesen ellen áll a környezeti hatásoknak, és így higiéniai szempontból ez lesz az egyetlen igazán használható polctípus. Ez nálunk ugyebár nem áll fenn, szóval nekünk nem volt szükségünk ilyen típusú polcokra.

Az előbbi könnyű polcok után következik a raklapos állványrendszer, mely természetesen komplikáltabb, mint előző testvérei. Van közöttük soros raklapos polcrendszer, mely bármely típusú raklap tárolására megfelelő. Aztán vannak a drive-in polcrendszer, melynek az az előnye, hogy remekül kihasználja a teret, mivel nincs szüksége targoncafolyosóra.

Ezeken kívül pedig mi van még? Karos állványrendszer, melyek szerintem a nagy áruházláncokban található polcokra hasonlítanak a leginkább, na meg van még gördíthető polcrendszer és galériás rendszerek is.

Ha pedig már ekkora nagy szakértője lettem, azt is elmondom, hogy a mi raktárunkba egyszerű salgó polcrendszert vásároltunk, mivel leginkább kis termékekről van szó, melyeket nem kell raklapokon cipelni, valamint mivel a raktárhelyiség adottságai miatt amúgy sem tudtunk magas polcrendszert kialakítani. Szóval ebből van nyolcszor hat méter hosszú polcrendszerünk. Elég menőn néz ki, de azért jobb szeretek a weboldalunkkal foglalkozni.